Egy mesebeli hely, mely az erdő szívében található, távol a világ zajától. Ahol reggel a madárcsicsergésre ébredsz, majd a teraszon egy finom kávé mellett a lovakkal és lámákkal tudsz találkozni.
Ez igazán különleges, vendégház akár 1-10 fő befogadására alkalmas. Legyetek akár csak Ti ketten a Pároddal, vagy hozhatjátok az egész baráti társaságot, családot. Helyszínünk a természettel összekapcsolódva állatbarát hely, így kis kedvencedet sem kell otthon, egyedül hagynod! 🙂
Vendégházunk Paks városától nem messze található, Cseresznyés településen ahová az út egy erdei ösvényen keresztül vezet.
A ház egy 2257 m2-es területen helyezkedik el, körülveszi őt fenyő és akác, illetve vegyes erdő, legelő.
Gyakori az őzikék, rókák, vadnyulak látogatása, hiszen közel vagyunk az élőhelyükhöz. Amivel biztosan fogsz találkozni azok a saját lovaink és lámáink: Nelli, Tündi, Luca, Lámi, Bogyó, Maja és Dante.
A faház 106 nm2-es, kétszintes, galériás ebből adódóan magas a belmagasság és az emeletről is kilátsz a hatalmas kétszintes ablaküvegeknek.
A felső szint 25 m2, egy folyosó és 2 hálórész tartozik hozzá. Mindkét ablak nyugati irányba néz, így ha szerencséd van egy szép naplementét is megtudsz csodálni az ablakból.
Az enteriőr kialakításnál fontos szempont volt a kényelem, a minőség, az elegancia és a természet közeliség. Ízlésesen ötvözik a stílusokat: industrial a bohóval, a rusztikus a tropical-lal.
Különleges szobanövényekkel tettük otthonossá a teret. A konyha teljesen felszerelt, hangulatos közös főzésre kiválóan alkalmas.
Hideg estéken az udvaron található dézsában tudtok egyet mártózni, mely automatikusan felfűtődik és közben a csillagos égben tudtok gyönyörködni.
Különös hangsúlyt fektettünk a világításra is, a hangulatotokhoz és tevékenységetekhez variálhatjátok a fényeket. Szerettek zenét hallgatni? SoundBar rendszer hangszórói szólnak a nappaliból. Ti csak feküdjetek ki a 26 m2-es teraszon a nyugszékekbe és hallgassatok lágy jazz zenét vagy madárcsicsergést, szerencsés esetben szarvas bőgést. Adjátok át magatokat a látványnak! 🙂
Hűvös idő esetén nincs is jobb, mint egy szaunában relaxálni!
Ha úgy érzitek vágytok még valamire, hogy teljes legyen a pihenéseteket, jelezzétek, az egyedi kívánságokban és szívesen segítünk!